Hello mindenki! Hosszú prológus lett, de benne van a lényeg, és remélem elnyeri tetszésetek! :) Ez az első blogom itt, így kérlek adjatok visszajelzést. Kicsit más hangulatú történet lesz, mint az átlagos fanfiction-ok, de remélem, hogy értékelitek az egyediséget. :) Komizzatok, jelezzétek a véleményt! ;)
xoxo Looney. :)
1996
***
Késő ősz. A fák szinte már
csak kopár formájukban léteznek. A város olyan csöndes, szinte halott. Az
utcákon kóbor levelekkel táncol a süvítő szél. A nap már nem bukkan fel,
délelőtt ragyogtatta hamvas erejét az emberek számára. Egy Volvo robog végig
Stratford utcáin megzavarva így a csöndet. A motor szinte alig búgott, pedig
a kerekek észveszejtő forgása egy percre sem állt meg. A kocsiban ülő férfi
görcsösen szorította a kormánykereket. Szájába vett egy cigarettát, és egy
gyors mozdulattal meggyújtotta. Jó mélyre szívta be a tüdejébe a füstöt, majd
lassan lélegezte ki. Szemeit egy pillanatra lecsukta. Úgy tűnt, mintha
megnyugodott volna. Komótosan fordult be a Maybour Street feliratú táblánál. A
házak szinte egyformáknak tűntek a szürke felhős ég alatt. Tipikus kertváros - gondolta magában a férfi, majd felhajtott egy
fehér kétemeletes ház kocsibejárójára. Elszívta még a szájban lévő cigi végét,
majd kihajította az ablakon a csikket. Belenézett a kocsi visszapillantó
tükrébe. Sápadtabb volt, mint szokott, és a reggeli borotválkozás mintha meg
sem történt volna… Megigazította a nyakkendőjét, majd becsapta maga mögött az
ajtót. Az ajtóhoz menet elmorzsolta a még égő cigaretta csikket, mintha ott se
lett volna. Majd nagy léptekkel a lépcsőhöz gyalogolt. Mintha félne valamitől,
egy pillanatra meghátrált. Nagy levegőt vett és belépett az ajtón.
A házban a készülő vacsora
illatai áradtak szét, beterítve így az egész alsó szintet. A ház kívülről
sokkal nagyobbnak tűnt. Lecsapta az
előszobában lévő szekrényre a kocsi kulcsát, és ledobta az ajtó mellé a
cipőjét.
- Apuci! - rohant felé egy csöppnyi gyermek,
hatalmas mosollyal az arcán. Világos haja két copfba volt felfogva a feje
tetején. A pici lába kopogása az eső cseppek hangjára emlékeztették a férfit. A
kislány átölelte édesapja öltönynadrággal fedett lábát, és úgy szorította, mint
a kedvenc játék mackóját.
- Szia, csöppség! - emelte fel a törékeny
termetű lányt a levegőbe. - Jól viselkedtél ma?- nyomott egy lágy csókot a
gyerek arcára.
- Igen - válaszolta mosolyogva.
- Hát rendben én hiszek neked, de kérdezzük
meg anyucit is erről – azzal felültette a lány a nyakába és megindultak ketten
a konyha irányában.
- Szia, drágám! - üdvözölte egy édes csókkal
a feleségét a férfi. Olyan természetes volt ez a mozdulat számukra, hiszen
szerették egymást. Mindennél jobban a világon. Fred McAdams azon szerencsések
közé tartozott, aki megtalálta az igaz szerelmet Sally Lewson személyében. - Hm,
nagyon jó illata van.
- Meglepetés, mindjárt kész. Megnéznéd, hogy
alszik-e még Tessa? - pillantott felé a kedvesen a nő.
- Persze - mosolygott vissza majd a lányával
a nyakában nagy léptekkel az emeletre ballagtak.
- Csöndesen apuci, lehet, hogy még alszik!-
halkan rebegte az ajkain a szavakat a kislány.
- Értettem kapitány! - kuncogott halkan Fred.
Mikor felértek a lépcső tetejére megálltak egy pillanatra. Füleltek, hogy nem szűrődik-e
ki valamilyen zaj. Lassan, halk léptekkel haladtak tovább a folyosó közepén
elhelyezkedő szobához. Ajtaja félig tárva volt. A férfi egy gyengéd mozdulattal
levette a nyakából a kislányt és lerakta a földre. Kézen fogva léptek be a kis
Tessa szobájába, aki még mindig aludt. A szépen kidolgozott fa kiságy a szoba
jobb oldalán helyezkedett el. Apa óvatos mozdulattal emelte a mutató ujját az
ajkaihoz, így jelezvén lányának, hogy csöndbe legyen. Majd kézen foga lementek
a konyhába.
A vacsora csendben ment. De ez
inkább emlékeztetett a vihar előtti csendre, mintsem egy meghitt hálaadás napi
vacsorára. A csendre, amely hatalmas pusztítást hagy maga után megnyomorítván emberek
százainak az életét. A csend, amely rémálmokat és fájdalmas hosszan tartó kínokat hordoz magában. Ezt mind magába foglalná az őszi csend?
***
- Sally el kell tűnjetek innen! Fogd a gyerekeket
és azonnal menjetek anyádhoz! – szorította meg a nő kezét. Szemébe összegyűltek
a könnycseppek. Tudta mi fog várni rá, de a családjának nem engedtette ugyan
ezt a sorsot.
- Fred, nélküled nem! - zokogott a nő. A
kétségbeeséstől remegett a teste és azt hitte ebben a pillanatban elájul.
- Sally, az életemnél is jobban szeretlek - fogta,
tenyerében a zokogó nő arcát. - Épp ezért kérlek, hogy menjetek, amíg nem késő!
Bármikor itt lehetnek. Kérlek! - nézett bánatosan a könnyel teli éj kék mandula
szemekbe, majd egy csókba forrt össze a lelkük, amely már örökre egybe
fonódott.
Túl
késő már hogy változtassunk a múlton…
Sally és Fred az emeleten
voltak, amikor a bejárati ajtó halk nyikorgással kinyílt. Fred-ben abban a
percben minden csepp vér megfagyott és csakis a félelem hatalma marcangolta az
elméjét. A félelem miszerint végig kell néznie, ahogy a családját kivégzik.
- Bújjatok el! - suttogta a férfi, majd
nyomott egy csókot a felesége ajkaira, és magához szorította a lányát. Mélyen a
tüdejébe lélegezte az illatát, hogy az emlékezetébe tudja vésni ezt az illatot,
hogy erőt adhasson neki.
- Apuci félek! - suttogta az aprócska kis
gyermek az apja fülébe. A legfájdalmasabb mondat, amit egy apa ilyenkor hallhat
a gyermeke szájából. Mit mondhatna? Hiszen ő is fél, reszket a
következményektől…
- Minden rendben lesz kicsim! - mosolygott
rá, majd lerakta az kislányt és megindult a földszintre.
Sally megfogta a gyermekeit és
remegve vitte a hálószobába. A kislányt beültette a ruhás szekrény legmélyebb
részébe és rá terített egy szőrmebundát. Épeszű gondolata sem volt, hogy mi fog
lezajlani most oda lent és ne adj Isten idefent az emeleten. Rémképek ezrei
támadták meg a nő elméjét, amivel most nem foglalkozhatott, sürgetett az idő.
- Édesem
itt kell maradnod, figyelj rám ez most nagyon fontos. Kérlek légy csöndbe, míg
vissza nem jövök érted! Szeretlek és mindig is szeretni foglak! - úgy mondta ki
a szavakat, mintha tudta volna mi lesz ezek után. Majd magához szorította
gyermeket és egy hosszú csókot nyomott a fejére. Bezárta a szekrényajtót, és
abban a pillanatban lövés hang szűrődött fel a földszintről. A kis Tessa félelmében
felsírt, így lerántva a leplet a rejtekhelyükről. Pár perc múlva fekete
öltönyös emberek lepték be a szobát. Sally Tessa-val a kezében a sarokban ült.
Nyugtatta a gyermekét. Az egyik öltönyös férfi, előhúzta hátulról Fredet akinek
addigra a ruháját ellepte a vér, de még életben volt. Tudta, most fog
bekövetkezni a legrosszabb rémálma…
- Kérem…-
hebegte Fred, majd könnycseppek kezdtek gördülni a véres arcán.
- Az üzletnek ára van Fred… van, hogy többet
kell fizetnünk… De neked most sok fizetni valód lesz! - hördült fel egy mély hang az öltönyösök között. Oly könnyeden ejtette ki a száján a szavak,
mintha semmi következményünk nem lenne. Arca beesett volt és borostás, haja
sötét, rendezett. Alacsonyabb teremtű, mint a körülötte álló többi férfi. Szeme
alatt lila karikák éktelenkedtek. Felemelte a jobb karját és meglegyintette a
mutató úját, a szobában lévő mind a 12 férfi elővette a fegyverét és egyszerre
célozta meg Sally-t. Fred ennek láttán velőt rázó ordításban tört ki. Sally
addigra már heves zihálásba és zokogásba kezdett. Erősen behunyta a szemét,
mintha várná a bekövetkező fájdalom érzetet. A golyók szinte egyszerre hatoltak
a nő törékeny testébe. Amire Tessa még hangosabb sírásba kezdett a halott
asszony karjaiban.
- Istenem ne! Könyörgöm! Ne! - ordította
Fred, de mintha meg se hallották volna. - Saaaally!!!
A férfi ismét a magasba
lendítette a karját, mire Fred erőt vett magán és feltápászkodott a földről.
Nem segíthetett… Lefogták a karjait, és most már kénytelenül és tehetetlenül
végig kell néznie a lánya halálát. A jel ki lett adva. A golyók ismét egyként
érték el az ártatlan testben lapuló lélekbe. A gyermeksírás abba maradt…
A szekrény mélyén rejtőzködő
lány értetlenül nézte végig az eseményeket. Szeméből meg állíthatatlanul
szivárogtak a könnycseppek és félt. Az anyukája védelmező kezeit akarta. Görcsösen
hitt abba, hogy édesanya csak alszik, és bármelyik pillanatban a megmentésére siet,
ahogy mondta. Eljön érte és elviszi ezektől a gonosz emberektől. De addig is
csöndbe kellet lenni.
- Neeemm! – ordított fel a fegyverek
elhallgatása után Fred, fájdalma elviselhetetlen volt, egy olyan emberi lény számára,
mint ő.
- Nos, Fred. Az üzletnek ára van!- majd
előhúzott a zsebéből egy pisztolyt az alacsony férfi és Fred homlokára
szögezte. Behunyta a szemét és a családjára gondolt. Ő is velük fog lenni. Majd
a golyó átszakította a koponyáját. Akár egy rongybaba úgy hullott a földre nem
messze a szekrénytől ért halk puffanással földre. A padlót elöntötte a vér, és
a tócsa egyre csak nagyobbodott. Folyt akár egy megáradt folyó egy dühöngő,
pusztító vihar után…
Hm! Nem tudom mit mondhatnék - ez még csak a prológus. Elképesztő? Hihetetlen? Morbid? Őrült? Nem is tudom, talán megdöbbentő. Érdekesen kezdődik egy puszifiús fanfiction - oké, már megszoktuk, hogy nem mindennapi amit írsz. Tudom, hogy rengeteg dolgot ki tudsz majd belőle hozni, és hogy nem lesz hiányunk izgalmakban.
VálaszTörlésÉn nagyon szívesek komizok. Csak, ha nincs rész, akkor nem tudok mihez írni! Ezt vedd fenyegetésnek. :D
Ne hagyd abba ezt! Ha belefogtál írd végig! És... a legfontosabb mind közül: SIESS! Nem szép dolog megvárakoztatni az izgalmakra kiéhezett rajongókat! ;)
Kedves Névtelen! Hatalmas boldogsággal tölt el, hogy így vélekedsz a blogomról. Még nagyobb öröm, hogy ilyen hosszasan kifejtetted a véleményed a kommentedben. Nem tudok elég köszönetet mondani.:) Nagyon szépen köszönöm a sok biztató szót! :)
VálaszTörlésEz a történet amit most írok nagyon megfogott, így biztos lehetsz a folytatásban.Egy hamar nem fogom abba hagyni, és nem is tervezem megvárakoztatni az olvasóimat.:)
Még egyszer köszönöm ezt a sokatmondó kommentet, remélem a többi rész is ugyan így elnyeri a tetszésedet! :)
xoxo: Looney G.