2013. augusztus 16., péntek

Prologue

Hello mindenki! Hosszú prológus lett, de benne van a lényeg, és remélem elnyeri tetszésetek! :) Ez az első blogom itt, így kérlek adjatok visszajelzést. Kicsit más hangulatú történet lesz, mint az átlagos fanfiction-ok, de remélem, hogy értékelitek az egyediséget. :) Komizzatok, jelezzétek a véleményt! ;)

xoxo Looney. :)


1996

***

Késő ősz. A fák szinte már csak kopár formájukban léteznek. A város olyan csöndes, szinte halott. Az utcákon kóbor levelekkel táncol a süvítő szél. A nap már nem bukkan fel, délelőtt ragyogtatta hamvas erejét az emberek számára. Egy Volvo robog végig Stratford utcáin megzavarva így a csöndet. A motor szinte alig búgott, pedig a kerekek észveszejtő forgása egy percre sem állt meg. A kocsiban ülő férfi görcsösen szorította a kormánykereket. Szájába vett egy cigarettát, és egy gyors mozdulattal meggyújtotta. Jó mélyre szívta be a tüdejébe a füstöt, majd lassan lélegezte ki. Szemeit egy pillanatra lecsukta. Úgy tűnt, mintha megnyugodott volna. Komótosan fordult be a Maybour Street feliratú táblánál. A házak szinte egyformáknak tűntek a szürke felhős ég alatt. Tipikus kertváros - gondolta magában a férfi, majd felhajtott egy fehér kétemeletes ház kocsibejárójára. Elszívta még a szájban lévő cigi végét, majd kihajította az ablakon a csikket. Belenézett a kocsi visszapillantó tükrébe. Sápadtabb volt, mint szokott, és a reggeli borotválkozás mintha meg sem történt volna… Megigazította a nyakkendőjét, majd becsapta maga mögött az ajtót. Az ajtóhoz menet elmorzsolta a még égő cigaretta csikket, mintha ott se lett volna. Majd nagy léptekkel a lépcsőhöz gyalogolt. Mintha félne valamitől, egy pillanatra meghátrált. Nagy levegőt vett és belépett az ajtón.

A házban a készülő vacsora illatai áradtak szét, beterítve így az egész alsó szintet. A ház kívülről sokkal nagyobbnak tűnt.  Lecsapta az előszobában lévő szekrényre a kocsi kulcsát, és ledobta az ajtó mellé a cipőjét.

   - Apuci! - rohant felé egy csöppnyi gyermek, hatalmas mosollyal az arcán. Világos haja két copfba volt felfogva a feje tetején. A pici lába kopogása az eső cseppek hangjára emlékeztették a férfit. A kislány átölelte édesapja öltönynadrággal fedett lábát, és úgy szorította, mint a kedvenc játék mackóját.

   - Szia, csöppség! - emelte fel a törékeny termetű lányt a levegőbe. - Jól viselkedtél ma?- nyomott egy lágy csókot a gyerek arcára.

   - Igen - válaszolta mosolyogva.

   - Hát rendben én hiszek neked, de kérdezzük meg anyucit is erről – azzal felültette a lány a nyakába és megindultak ketten a konyha irányában.

   - Szia, drágám! - üdvözölte egy édes csókkal a feleségét a férfi. Olyan természetes volt ez a mozdulat számukra, hiszen szerették egymást. Mindennél jobban a világon. Fred McAdams azon szerencsések közé tartozott, aki megtalálta az igaz szerelmet Sally Lewson személyében. - Hm, nagyon jó illata van.

   - Meglepetés, mindjárt kész. Megnéznéd, hogy alszik-e még Tessa? - pillantott felé a kedvesen a nő.

   - Persze - mosolygott vissza majd a lányával a nyakában nagy léptekkel az emeletre ballagtak.

   - Csöndesen apuci, lehet, hogy még alszik!- halkan rebegte az ajkain a szavakat a kislány.

  - Értettem kapitány! - kuncogott halkan Fred. Mikor felértek a lépcső tetejére megálltak egy pillanatra. Füleltek, hogy nem szűrődik-e ki valamilyen zaj. Lassan, halk léptekkel haladtak tovább a folyosó közepén elhelyezkedő szobához. Ajtaja félig tárva volt. A férfi egy gyengéd mozdulattal levette a nyakából a kislányt és lerakta a földre. Kézen fogva léptek be a kis Tessa szobájába, aki még mindig aludt. A szépen kidolgozott fa kiságy a szoba jobb oldalán helyezkedett el. Apa óvatos mozdulattal emelte a mutató ujját az ajkaihoz, így jelezvén lányának, hogy csöndbe legyen. Majd kézen foga lementek a konyhába.

A vacsora csendben ment. De ez inkább emlékeztetett a vihar előtti csendre, mintsem egy meghitt hálaadás napi vacsorára. A csendre, amely hatalmas pusztítást hagy maga után megnyomorítván emberek százainak az életét. A csend, amely rémálmokat és fájdalmas hosszan tartó kínokat hordoz magában. Ezt mind magába foglalná az őszi csend?

***

   - Sally el kell tűnjetek innen! Fogd a gyerekeket és azonnal menjetek anyádhoz! – szorította meg a nő kezét. Szemébe összegyűltek a könnycseppek. Tudta mi fog várni rá, de a családjának nem engedtette ugyan ezt a sorsot.

   - Fred, nélküled nem! - zokogott a nő. A kétségbeeséstől remegett a teste és azt hitte ebben a pillanatban elájul.

   - Sally, az életemnél is jobban szeretlek - fogta, tenyerében a zokogó nő arcát. - Épp ezért kérlek, hogy menjetek, amíg nem késő! Bármikor itt lehetnek. Kérlek! - nézett bánatosan a könnyel teli éj kék mandula szemekbe, majd egy csókba forrt össze a lelkük, amely már örökre egybe fonódott.

Túl késő már hogy változtassunk a múlton…

Sally és Fred az emeleten voltak, amikor a bejárati ajtó halk nyikorgással kinyílt. Fred-ben abban a percben minden csepp vér megfagyott és csakis a félelem hatalma marcangolta az elméjét. A félelem miszerint végig kell néznie, ahogy a családját kivégzik.

   - Bújjatok el! - suttogta a férfi, majd nyomott egy csókot a felesége ajkaira, és magához szorította a lányát. Mélyen a tüdejébe lélegezte az illatát, hogy az emlékezetébe tudja vésni ezt az illatot, hogy erőt adhasson neki.

   - Apuci félek! - suttogta az aprócska kis gyermek az apja fülébe. A legfájdalmasabb mondat, amit egy apa ilyenkor hallhat a gyermeke szájából. Mit mondhatna? Hiszen ő is fél, reszket a következményektől…

   - Minden rendben lesz kicsim! - mosolygott rá, majd lerakta az kislányt és megindult a földszintre.
Sally megfogta a gyermekeit és remegve vitte a hálószobába. A kislányt beültette a ruhás szekrény legmélyebb részébe és rá terített egy szőrmebundát. Épeszű gondolata sem volt, hogy mi fog lezajlani most oda lent és ne adj Isten idefent az emeleten. Rémképek ezrei támadták meg a nő elméjét, amivel most nem foglalkozhatott, sürgetett az idő.

   - Édesem itt kell maradnod, figyelj rám ez most nagyon fontos. Kérlek légy csöndbe, míg vissza nem jövök érted! Szeretlek és mindig is szeretni foglak! - úgy mondta ki a szavakat, mintha tudta volna mi lesz ezek után. Majd magához szorította gyermeket és egy hosszú csókot nyomott a fejére. Bezárta a szekrényajtót, és abban a pillanatban lövés hang szűrődött fel a földszintről. A kis Tessa félelmében felsírt, így lerántva a leplet a rejtekhelyükről. Pár perc múlva fekete öltönyös emberek lepték be a szobát. Sally Tessa-val a kezében a sarokban ült. Nyugtatta a gyermekét. Az egyik öltönyös férfi, előhúzta hátulról Fredet akinek addigra a ruháját ellepte a vér, de még életben volt. Tudta, most fog bekövetkezni a legrosszabb rémálma…

   - Kérem…- hebegte Fred, majd könnycseppek kezdtek gördülni a véres arcán.

   - Az üzletnek ára van Fred… van, hogy többet kell fizetnünk… De neked most sok fizetni valód lesz! - hördült fel egy mély hang az öltönyösök között. Oly könnyeden ejtette ki a száján a szavak, mintha semmi következményünk nem lenne. Arca beesett volt és borostás, haja sötét, rendezett. Alacsonyabb teremtű, mint a körülötte álló többi férfi. Szeme alatt lila karikák éktelenkedtek. Felemelte a jobb karját és meglegyintette a mutató úját, a szobában lévő mind a 12 férfi elővette a fegyverét és egyszerre célozta meg Sally-t. Fred ennek láttán velőt rázó ordításban tört ki. Sally addigra már heves zihálásba és zokogásba kezdett. Erősen behunyta a szemét, mintha várná a bekövetkező fájdalom érzetet. A golyók szinte egyszerre hatoltak a nő törékeny testébe. Amire Tessa még hangosabb sírásba kezdett a halott asszony karjaiban.

   - Istenem ne! Könyörgöm! Ne! - ordította Fred, de mintha meg se hallották volna. - Saaaally!!!

A férfi ismét a magasba lendítette a karját, mire Fred erőt vett magán és feltápászkodott a földről. Nem segíthetett… Lefogták a karjait, és most már kénytelenül és tehetetlenül végig kell néznie a lánya halálát. A jel ki lett adva. A golyók ismét egyként érték el az ártatlan testben lapuló lélekbe. A gyermeksírás abba maradt…

A szekrény mélyén rejtőzködő lány értetlenül nézte végig az eseményeket. Szeméből meg állíthatatlanul szivárogtak a könnycseppek és félt. Az anyukája védelmező kezeit akarta. Görcsösen hitt abba, hogy édesanya csak alszik, és bármelyik pillanatban a megmentésére siet, ahogy mondta. Eljön érte és elviszi ezektől a gonosz emberektől. De addig is csöndbe kellet lenni.

   - Neeemm! – ordított fel a fegyverek elhallgatása után Fred, fájdalma elviselhetetlen volt, egy olyan emberi lény számára, mint ő.

    - Nos, Fred. Az üzletnek ára van!- majd előhúzott a zsebéből egy pisztolyt az alacsony férfi és Fred homlokára szögezte. Behunyta a szemét és a családjára gondolt. Ő is velük fog lenni. Majd a golyó átszakította a koponyáját. Akár egy rongybaba úgy hullott a földre nem messze a szekrénytől ért halk puffanással földre. A padlót elöntötte a vér, és a tócsa egyre csak nagyobbodott. Folyt akár egy megáradt folyó egy dühöngő, pusztító vihar után…

2 megjegyzés:

  1. Hm! Nem tudom mit mondhatnék - ez még csak a prológus. Elképesztő? Hihetetlen? Morbid? Őrült? Nem is tudom, talán megdöbbentő. Érdekesen kezdődik egy puszifiús fanfiction - oké, már megszoktuk, hogy nem mindennapi amit írsz. Tudom, hogy rengeteg dolgot ki tudsz majd belőle hozni, és hogy nem lesz hiányunk izgalmakban.

    Én nagyon szívesek komizok. Csak, ha nincs rész, akkor nem tudok mihez írni! Ezt vedd fenyegetésnek. :D

    Ne hagyd abba ezt! Ha belefogtál írd végig! És... a legfontosabb mind közül: SIESS! Nem szép dolog megvárakoztatni az izgalmakra kiéhezett rajongókat! ;)

    VálaszTörlés
  2. Kedves Névtelen! Hatalmas boldogsággal tölt el, hogy így vélekedsz a blogomról. Még nagyobb öröm, hogy ilyen hosszasan kifejtetted a véleményed a kommentedben. Nem tudok elég köszönetet mondani.:) Nagyon szépen köszönöm a sok biztató szót! :)

    Ez a történet amit most írok nagyon megfogott, így biztos lehetsz a folytatásban.Egy hamar nem fogom abba hagyni, és nem is tervezem megvárakoztatni az olvasóimat.:)

    Még egyszer köszönöm ezt a sokatmondó kommentet, remélem a többi rész is ugyan így elnyeri a tetszésedet! :)
    xoxo: Looney G.

    VálaszTörlés